2017. július 4., kedd

Bevezető

"A változás nem döntés kérdése. Sem egy növénynek, sem pedig nekem. Megtörténik, és egyszer csak más vagy."

(Adaptáció)

Kedves Naplóm!



  Nem szeretek másra csúnyát mondani, de Charlotte Moore egy álszent kurva ribanc! Mindenkinek teszi magát, eléri, hogy a legszebb legyen, mert tényleg, gyönyörű, úgy öltözködök, ahogy senki más – na jó, kivételek ez alól a Charlotteok –, megrebegteti a szempilláit és az ölébe hullik minden, senki nem mond rá egy rossz szót, mert mindenki szereti… Amivel nem is lenne baj, viszont itt jön a bökkenő! Mi – én és a másik két Charlotte– nap mint nap, percről–percre látjuk, hogy milyen egy nagy képmutató kígyó!

 Persze, ő fizikailag nem bánt senkit, nem, viszont mindenkiről van pletykája, melyek terjesztésre várnak a kis kék suliszekrénye mögött. Aztán pedig: minden undok és bunkó dolgot velünk végeztet el! Charlotteott rávette, hogy törje fel Melissa Browning szekrényét és rakja tele tejszínhabbal, hogy majd az egész a lányra hulljon. Szegény Mel! Próbáltam neki segíteni kiszedni az új ingjéből a cukrot, de túlságosan ragadt és mindenhova ment belőle…(Csak Char meg ne tudja)

  Egy hónapja pedig a suli kertjében lévő szoborra tűzetett a másik Charlotteal egy filcbabát Joshua Duncanről ahogy rózsaszín csillogós tanga van rajta, nekem pedig – persze álprofillal – el kellett küldenem körüzenetben az igazi Joshról a képet, amin részegen fekszik Mädchen Lewis kanapéján – rózsaszín tangában… Bárcsak, bárcsak elütné egy busz és utána megjönne az esze, mint a Bajos csajokban Regina George–nak.





  A halk zsivaly megszokott volt az iskola folyosóján. Igaz, nem ordítoztak a szekrények mellett és nem lökdösték egymást, de a folyamatos csevegés és nyüzsgés erőt vett magán. A diákok kitárgyalták az előző esti buli részleteit, az Essence új rúzsa mellett és ellen érveltek, gyakoroltak a következő színházi előadásra és halk gitárszóval szórakoztatták egymást.
Ez alól viszont kivétel volt a három Charlotte. A vezér, Miss Moore csücsörítve reszelte a körmeit, míg Charlotte Kenney az elkenődött rúzsát rendezgette egy tükörben, melynek hátuljáról Marilyn Monroe nevetett vissza mindenkire, ki a lányra emelte tekintetét. A legbohémabb tag, Charlotte Riley pedig nyögdécselve, orrát felhúzva próbált egy rendes fonatot készíteni szőke tincseiből, de nem áldotta meg az ég a lányt még egy fikarcnyi kézügyességgel sem – barátnői pedig hagyták szenvedni. Így ment ez percekig, az iskola krémjét szokásosan bámulta az iskolai pereputty, de senki sem volt elég bátor, hogy megtörje a már–már kínos bámulást és odamerészkedjen a három szőke boszorkányhoz. Boszorkány? Nem voltak ők boszorkányok, legalábbis a vak tömeg ezt nem vehette észre, vagy már annyira beleivódtak a napjaikba, hogy inkább menekülnek a rózsaszín tagadásba, minthogy kínzó beismerést tegyenek.

  Egyedül Isadora tudta, hogy mire képes a három Charlotte. Nem voltak ők rosszban, nem esküdtek vérbosszút nyilvánosan és nem is tépték meg egymást, amint kicsöngettek az utolsó óráról. Nem, ez egyáltalán nem így volt, sőt! A barna hajú lány karöltve mászkált a folyosón, vicceket mesélt a szösziknek és a mosdóban tartotta a többieknek az ajtót. Az utolsó előtti évük kezdetén fogadta be a szőke Charlotte–okból álló banda a szöges ellentétüket, Isadora Portman–t. Az lány addig a pillanatig a ranglista alján ücsörgött, de miután hazavitte a csuromvizes, elkenődött sminkű Charlotte Moore–t egy Baywater utca széléről, tagságot nyert az iskola elitjébe. No és ki ne vágyna menő lány lenni? Vannak, akik zsigerből utasították volna vissza, de Isadora örömködve fogadta el az ajánlatot, mely megpecsételte középiskolás életét.

  A hónapok lassan teltek; lehullottak az első színes levelek, majd hópelyhek borítottak mindent, a város közepén lévő téren pedig a forraltbort szürcsölték a fiatalok és a felnőttek. A hideg ráérősen haladt előre, de végre beköszöntött a tavaszi légkör – kicsit megkésve a naptárhoz képest. A rideg hónapok alatt Isadora pedig a lábujjuktól a fejük tetejéig kiismerte a lányokat, a meleg viszont kezdte felolvasztani a lány lelkesedését. Minden elképzelhető gyerekes dolgot kellett végrehajtania, s Charlotte Moore még így is kételkedett Isadora megbízhatóságában. Ó, pedig a lány mindent megtett melyre kérték! Eldugította a lányvécét, hamis leveleket írt, ellopta más tesiruháját és felakasztgatta a a suli folyosójára. A Charlotteok pedig elérték, hogy a gyanú egy parányi szikrája se lobbanjon fel Isadorával vagy magukkal kapcsolatban, neki mégis hatalmas bűntudata volt. Ő nem volt Charlotte, nem volt szőke, és nem volt egy kiemelhető tulajdonsága. Normális lány volt, egy szürke egér, aki túl hamar csöppent a méhkirálynő udvarának közepébe. A csínytevések pedig nemhogy kezdtek volna lappangani, Miss Moore gonoszabbnál gonoszabb terveket eszelt ki, hogy másokat mégjobban megszégyenítsen, ezzel párhuzamosan hízlalta Isadora bűntudatát, mely addig raktározódott benne, míg egy nap hatalmasat robbant.

  Isadora nem egy személy volt, ő csak egy sima személy volt. Meg volt a maga esze, kreatív volt, vicces és elszánt. Azonban könnyen lehetett manipulálni, ez pedig annál nagyobb fejfájást okozott neki, minél tovább erősítette a Charlotteok táborát. Ha elhitették vele, hogy jó, amit csinál, fejvesztve szaladt bele a tenger közepébe, azonban túl nagy szíve mindig visszamosta a realitás partjára. Viszont mint átlagos tinédzser, amint kimászott a lyukból, melybe óvatlan pillanatában zuhant, egyből röpült a másikba.

  Hétről–hétre hajtotta végre a kis gonosz csínytevéseket, amíg egy nap, második emeleti lánymosdó tükrében meg nem látta új arcát – mely annyira elborzasztotta, hogy egy kegyetlenebb szörny karjaiba menekült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése